Még a télen kaptunk egy nagy szarvashús csomagot, akkor nem volt érkezésünk elkészíteni, most viszont lejött Akára mindkét fiam, hát van-e jobb alkalom egy jó kis bográcsozásra?
Azt hiszem, az a helyes, ha nem is szarvast írok, hanem őzt, mert két és fél kilóba belefért egy egész első comb és a két teljes borda. Nem mondom, hogy egyszerű volt lefejteni a húst a comb- és lapockacsontról, de sikerült. (És persze a csontok is mentek a bográcsba).
Ehhez a húshoz öt közepes fej hagymát kockáztam durvára, egy paradicsom és két csöves paprika ment még hozzá, és kell a végén valami jófajta, minőségi vörösbor. És persze a fűszerek: só, fokhagyma, pirospaprika, fahéj és némi szegfűbors. Kolozsvári szalonnát pirítottam a bográcsban vagy egy decinyi olajon. Ebbe dobtam a hagymát, s miután kiüvegesedett, ment bele a hús. Kifehéredésig fedő alatt pörköltem, majd megszórtam egyharmadnyi pirospaprikával, egy csapott kiskanál fahéjjal, és pár szem szegfűborsot is szórtam bele, megsóztam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Legalább két és fél órát főztem. Kóstolgatással teszteltem a hús puhaságát, amikor azt mondtam, hogy majdnem jó, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, öntöttem bele két-három deci vörösbort, és még húsz percet főtt. Öt perccel a vége előtt szórtam meg a kétharmadnyi pirospaprikával.
Főtt krumplival tálaltuk, és nagyon jót ettünk belőle! Azt hiszem, most is kiderült, hogy az a legjobb hús, ami csonton van, együtt kell vele főzni, és akkor csuda ehetős... Nekem legjobban a borda (oldalas) falatkák ízlettek, a hús rázsugorodott a csontra, pici nyelük lett, megfoghatós, és a hús szépen lefoszlott róla a szájban... Természetesen vörösbort ittunk hozzá, ugyanazt, amivel készítettem.

Az a helyzet, hogy szeretek blogolni a Blogtéren, mert állandó kommentelőim vannak, akiket akkor is szeretek, ha néha ordenáré módon egymásnak esnek (és ez azért nem komoly ám!). Ott, az egyik hozzászólásban olvastam a rosztyókát.
Nosza, guglizzuk csak meg!
Hát az eredmény elég szomorú, mert csak két különböző receptet találtam, amiből az egyik krumplileves volt, nem köménymag. Mert akárhogyan is csűrjük, csavarjuk a rosztyóka a köménymagleves tót neve. Főztem én már, és szeretem is, de azért az édesanyám levesénél a tót változat gazdagabb. Mert mehet bele tejföl és kolbász.
Olvastam egy receptet, már nem tudom kiét, aki a gyulai kolbászfesztiválon evett rosztyókát, és recept nélkül, ízre, utánérzésre megcsinálta. Nos ez igazából krumplileves. Hát nekem ez annyira megtetszett, hog yén is tettem bele krumplit, de az elkészítés módját nem vettem át (köménymagos vízben megfőzni a krumplit).
Azt találtam ki, hogy a krumplit külön, sós vízben félig megfőztem, majd félretettem a levet és a krumplit külön.
A köménymagot majdnem száraz fazékban (egy evőkanál olaj, alaposan szétterítve) megpattogtattam. Adtam hozzá még egy kanál olajat, egy púpozott kanál lisztet, barna rántást készítettem. Levettem a tűzről, megszórtam egy kiskanál cecei pirospaprikával, majd felöntöttem a kihűlt krumpli főzőlével. Beledobtam egy jókora karikára vágott füstölt kolbászt, majd a krumplit is hozzáadtam.  Három tojást felvertem, belecsurgattam, és adtam hozzá tárkonyecetet is.
tejföllel tálaltam (az enyémre került jófajta házi darált erős paprika is)
Mivel az eredeti rosztyókában nincs krumpli, ezért po nasomu  a recept, azaz szerintünk, de ebből csak annyi az igaz, hogy ez ruszinul van, de az is szláv...

Az úgy volt... A nagy fiam leadta a rendelést az édesanyjának, amikor megbeszéltük a hazajövetelét.

- Készíts nekem sárgaborsó főzeléket, de jó sűrűt, hogy a kanál megálljon benne, aztán grízes tésztát baracklekvárral, legyen krumplis tészta savanyú uborkával és tojásos nokedli fejes salátával!

- Na, hiszen! Kitaláltad mindazt, amit nem szeretek! - válaszolta az édesanyja.

- Majd elkészítem én - vállalkoztam, ami azért is jó ötlet volt, mert unoka miatt az asszony most extázisban van és nem itthon (én se, de én csak időlegesen vagyok a fiaméknál, az asszony meg ott van állandóan büfiztetésre, vasalásra, főzésre készen, és emellett éjszakai ügyeletes, meg efféle). Naponta én is átmegyek egy kis csodálkozásra, bámulgatásra, és ha ébren van, akkor szeretgetésre, babusgatásra.

Szóval főzés...

Elkészítettem mindent a nagyobbik ivadéknak, de sajnos a tojásos nokedlire már nem került sor. Így most a blogon keresztül üzenem neki Norvégiába: elkészült.

Egy személyre főztem. A nokedlihez húsz deka liszt, só, egy tojás, és víz. Nokedlitészta kész.

Ja, még elmondom, hogy a kisebbik fiamnál volt paprikás csirke, nokedlivel. - Van nokedli szaggatód? - kérdeztem.

- Van.

- Hát ez naccerű!

Bekevertem a tésztát. A fiú keresi a vadi új konyha vadi új mindenholjában...

- Apa, lehet, hogy nektek van? Nálatok láttam?

- Bingó! Nu, akkor most mit csináljunk? -

Az écák:

1. szaggassuk ki kanállal.

2. Hagyományosan deszkáról (most sokan nézhetnek!).

3. - Van sajtreszelőd? Tudod az ovális, a nagy lyukú?

- Van! - és kérem megoldódott a nokedliválság!

Szóval, elkészült a nokedlim (immár itthon), bele egy serpenyőbe, forró olajra, majd ráöntöttem három felvert tojást, és addig kevertem folyamatosan, míg megfelelőre nem sült. Hozzá fejes saláta dukál...

Két hete kimentem a kertbe, és az utolsó, tavaly ültetett zöldségemet is "leszüreteltem". Bizonyos technikai okok miatt a bimbóskel kint telelt és nem a fagyasztóban, és milyen jól tettem, hogy nem tudtam leszedni, most még mindig van friss!
Az igaz, hogy az alsó bimbók kifakadtak, és olyanok, mint egy miniatűr káposztafej, de ez azt hiszem, nem baj. Megmutatom, mennyit szedtem:

Mint ezen a blogon sokszor elmeséltem, nagyon szeretek minden káposztafélét alaposan megpirítva, most is egy efféle reggelit mutatok be:

A kelbimbót kiolajozott serpenyőben megpirítom (kevés hagyma társaságában). Ezután a tojást felverem, adok hozzá egy pötty ízletes ecetet (ezt egy japán háziasszonytól tanultam), majd mehet a serpenyőbe. Finom, tavaszt hozó reggeli!

Egy tuti recept!

Ez megint olyan étel, amit nagyon szeretek. Nem biztos, hogy azt kapod, amire asszociálsz, mert nincs sok köze a thai (ázsiai) sült rizshez, illetve azt még nem ettem, nem néztem utána, ez olyan, ahogyan hajószakácsoktól tanultam.

A lényeg az, hogy kedvedre való zöldségeket megpirítasz. Akár wokban, akár serpenyőben, mindegy. A lényeg a kevés olaj (csak csillogjon az edény), forró legyen, hamar megbarnuljon a zöldség, ahol érintkezik az edénnyel. Az így pirított kelkáposztáért egyszerűen  megvadulok, annyira szeretem. Most tettem még bele kevés fehér répát, sok hagymát, zöldborsót (mirelit) és kukoricát (mirelit). Sárgarépa nem volt, így kevéssé lett tetszetős (sajnos).

Most nem fűszereztem a só kivételével. Illetve egyetlen egyet használtam, de erről majd később.
A rizst megfőztem. A zöldséget összekevertem a rizzsel, és mivel felvert tojás jön majd bele, ezért úgy ízesítettem, ahogyan egy japán háziasszonytól lestem el egy videón: ecettel. Ők nyilván másfélét használnak, mint mi. Neked azt mondom, használjad a legjobb borecetet (balzsamecetet). Én kaptam a sógornőmtől házi borecetet, ami nem más, mint megecetesedett bor. De milyen!? Hegyaljai, tokaji bor adta meg magát az ecetbaktériumoknak, de nem teljesen. Van ecet stichje, de érezni a tipikus hegyaljai, tokaji bor ízét is. Nos ebből locsoltam meg a rizst, majd adtam hozzá a felvert tojást. (Egy bögre rizst főztem, ehhez 5 tojást használtam). Addig kevertem és kavartam, amíg a tojás láthatóan szárazra nem sült!

Mit mondjak, isteni kaja!

Csak össze kell hajtani és mehet a sütőbe. Nagyon egyszerű, sőt még annál is egyszerűbb vacsora!
Az úgy volt, hogy a fiam hazajött Karácsonyra Norvégiából. Hozott magával kész, mirelit palacsintát, amihez aztán nem nyúlt, mert ugye az édesanya nem üres hűtővel, és kopár asztallal várja a fiát! Nem volt alkalma elkészíteni.
Én meg elővettem, és ezt készítettem belőle!

Wokban sült zöldség: megolajozom a wokot, beledobom a magokat: koriander, római és normál köményt, most szárított csilipaprikát nem tettem bele, mert mindig meg akar fullasztani, azt szabadban szoktam elkövetni. Ezután fajtánként megpirítom a felhevített edényben a zöldségeket: hagymát, zöldhagymát és pórét.  Majd a kelkáposzta csíkok jönnek. Ezután a sárgarépa, zeller, és karalábé meg fehérrépa együtt. Mindegyik fajtát, ha megpirult, kiszedem egy "gyűjtőedénybe". Végül ebben sózom, teszek hozzá őrölt borsot, kakukkfüvet, meg amit gondolok. Összekeverem.

A palacsintákat megolajozott tepsire fektettem, rákanalaztam a wokban sült zöldséget, kapott gey kevéske csiliszószt, összehajtottam, ment rá jó adag reszelt sajt, és be a sütőbe. Amikor a sajt ráolvadt, és egy picikét megpirult, kivettem, tálaltam.  Csípős és édes csatnival ettük. Isteni volt!

Régen írtam a blogomba, de régen is főztem, nemigen konyházok mostanság, mert a főzésnek létezik egy magasabb rendű szintje is (pálinkafőzés), és azzal vagyok leginkább elfoglalva.  Illetve a kert is ad dolgot bőven...
De most muszáj kitennem ezt a bejegyzést, mert végre kipróbálhatom magam a káposztasavanyításban! Az úgy volt... szóval betakarítottam a káposzta termésem. Ha most azt kérdezné valaki, hogy:
- Örülünk, Vincent? - arra az lenne a jó válasz, hogy igen is, meg nem is. Mert az ember örül a saját káposztájának. De annak már kevésbé, hogy az esők bekövetkeztével a káposztafejek megrepedtek, vizenyősek lettek, megfeketedtek, így aztán a tizenegy fejből mindössze tizenegy kiló szeletelt káposztám lett,  a fejeket le kellett faragni, a nyesedék ment a komposztba.
No, azért nincs ám kesergés!
Beszereztem a hozzávalókat: babérlevelet, szemes borsot, köménymagot, édeskömény magot (ez saját újításom), durva asztali sót, egy birsalmát, egy szép almát és három cső kápia paprikát, amit karikákra vágtam. Ha neked nincs saját káposztád, akkor megéri megvenni, és elkészíteni, mert igen durvul az ára, sokkal jobban - és kemikáliamentesen - jössz ki!

A 20 literes műanyag vödörben készítettem el. Leszeltem két fejet, bele a vödörbe, ment rá a só, a fűszer, megszórtam mindenikkel. Aztán - azt mondta az internetes kotta, ahonnan puskáztam -, hogy ököllel kellene gyömöszkölni. De nekem nincs használható öklöm, viszont van lapos aljú literes üvegem, hát ezt használtam ahhoz, hogy a káposztát megtörjem, és ezáltal a levét kinyerjem. Minden réteg után megtettem, és a végén kisebb lécdarabokkal fedtem le, a keresztlécre pedig keresztlécet tettem, és erre egy tisztára súrolt terméskövet.
Lepréseltem.
Most várom, hogy beinduljon. Jó helyet találtam neki, a barátaink melegházában fog állni, amíg ki nem forrja magát.
lesz belőle mindenféle finomság, jaj de várom már!

Ez a nyugdíjas módra olyan módi, hogy az ember szereti a faluját, és reméli, hogy a falu sincs vele másképpen! Valóban el lehet mondani, hogy:

Ha valaki, akkor én igazán tudom értékelni, hogy végre itthon lehetek, nem kell szednem a sátorfát, és idegenben keresni a kenyérre valót. Jó Akán, jó itthon. És jó volt az elmúlt hétvégén az országot megmozgató rendezvénynek ebben a pici bakonyaljai faluban részese lenni. Itt persze nem volt semmi nagy durranás, nem voltak hírességek, nincsen semmi, amivel ország-világ előtt dicsekedhetnénk, de aki eljött, az jól érezte magát. Persze lehet, hogy badarságot beszélek. Mert azt hiszem, lehet nekünk is dicsekedni. Azzal a sok-sok aprósággal, pici emberkével, akik itt voltak, és akiknek valójában rendeztük ezt a szombat délutánt! Jó látni, hogy a 300 fős kis faluban ennyi az apróság, és persze a fiatal szülő! Ez egy olyan falu, aminek látható, hogy van és lesz jövője!
Olyan programokat sikerült szervezni, amiben minden pici, "fődig emberke" nagy buzgón vett részt! Sütőtök lámpás készítettek, és örültek neki:

A nyugdíjasoknál az a módi, hogy az asszonyok előkészítik a főzést, aztán a férfiak "belevezetik" a szükséges dolgokat a bográcsba, és learatják a dicsőséget... A dicsőség tárgya most:

Amiből készült: