Most szerény és visszafogott leszek:életem legjobb töltött káposztáját ettem karácsony másnapján! A receptet a 100 legjobb káposztás finomság című receptfüzetecskében találtuk. Ez a recept azért is kiválónak tűnt, mert főzőedénynek római tálat írt, és nekünk van egy nagyon kedvencünk, egy hasas, megfelelően nagy, bukaresti cserépedény, a hozzávaló fedővel.
Egy kiló vegyes darált húst vettünk, fele sertés, fele marha volt. A kisbéri zöldségesnél volt savanyított káposztafej, volt füstölt csülök a hűtőben, egy kevés füstölt oldalas, így aztán magától értetődő volt, hogy karácsony előtt pár nappal elkészül! Nagyon fentem rá a fogam, mert nálunk nem gyakori étel, akármennyire is finom. (Így jár az, aki fogyókúrákban érdekelt... mint például most is, jóval a töltött káposzta bekebelezése után.)
A darált húshoz hozzáadott a feleségem egy kanálnyi szép piros paprikát (nem bóti hamisítottat, hanem cecei házit!), egy teáskanálnyi majoránnát, két fej üvegesre párolt hagymát, 10 dekányi (általa) előfőzött rizst, sózta, borsozta, fél deci vizet löttyintett hozzá, majd összegyúrta, és hagyta pihenni a hűtőben. A káposztaleveleket megtöltötte a töltelékkel. Közben az én tisztem volt, hogy a tálat időben beáztassam, ezt már reggel megtettem, délelőtt volt a főzés.
Seafalconné kikente a cserépedényt zsírral, az alját kibélelte káposztalevéllel. Ezután jöttek a rétegek: elsőként apró káposzta, erre az általam apróra szelt csülök jött, erre borsikafüvet tett és megszórta kaporral (ezt jégkockatartóban fagyasztottam le, most csak ki kellett olvasztani), majd a töltelékek következtek. Három teljes sor került a nagyszájú agyagköcsögbe. Káposztalevéllel zárta le. Fél liter húslevest (ez valóban az volt) elkevert egy 450 grammos tejföllel, ráöntötte. Ráment a cseréptető, és hidegen a sütőbe került. Négy órát főtt.

Tálaláskor tejfölt tettünk rá.
Csuda finom lett, csak ismételni tudom...

Mindig csodáltam azokat, akik karácsony előtt ki tudják tenni a karácsonyi menüsort, nekem se időm, se energiám előre (is) elkészíteni... És a karácsony az karácsony. Az nem a blogolás, az internetezés ideje. És nem is a fészbuké... Szilvesztert se itthon töltöttük, hanem a gyerekeknél, így aztán most jutottam csak saját géphez, és csak most kerül sor az első újévi bejegyzésre.

Szenteste a hagyományoké. Azt igen nagy traumaként értem meg az idén, hogy globális támadás érte a hagyományos karácsonyunkat, mert nekünk a Jézuska hozza karácsonyfát, és a médiumokból mindenütt Santa Claus folyt, Mikulással, krampuszokkal, rénszarvassal, ami teljes mértékben idegen tőlünk. De engem nem kell komolyan venni, mert csak egy zsörtölődő öregember vagyok, akinek fontosak bizonyos elvek... És azt büszkén mondom, éppen ezért, az idén győzelmet ünnepeltem! A kisebbik fiam, aki nyáron lett családfő, kijelentette, hogy a karácsony csak olyan lehet, amilyen gyermekkorában, és az ételekből se enged egy jottányit sem. Szóval mi kizártuk rénszarvasszánon érkező kisöreget.

Tehát szenteste gombaleves, rántott hal és bobajka volt, mint évtizedekre visszamenőleg minden december 24-én, a gyertyagyújtás után. És hogy szót is fogadjunk a médiának, ahol a változtatásra buzdítottak, ezért a hagyományos mákos gubát felváltottuk egy nagyszerű almás-mákos gubatortával! A receptet itt, az Édes otthonunk, némi sóval blogban találtam. A receptért oda menjetek. A narancsszeletet az asszonykám sütés előtt tette rá, tálaláskor mi tejszínhabbal "dúsítottuk" a fogyókúra jegyében!
A gombalevest az idén öt gombából főztem: csiperke, laska a piacról, a galamb, a fafül, és a trombitagomba szárított volt. Tejszínesen készült, a fafülgomba áztatólevét nem használtam fel, mert attól túl sötét lett volna a leves. A rántott ponty mellé "krumplisaláta" készült, az idézőjel azért, mert volt benne még: zeller, alma, dió, uborka, hagyma és természetesen saját készítésű majonézből készült tartárral kevertem össze.

Nos, nagyon egyszerűen. Tömörgyönyör blogjában hirdetett egy játékot, én ugyan nem pályáztam, de figyelemmel kísértem a pályázat alakulását és a sorsolást is. A tétje egy szezámmagőrlő volt, made in Japan, meg minden efféle... Itt nézd meg a sorsolást: [vimeo nolink] A blogbejegyzéshez írtam egy hozzászólást (http://tomorgyonyor.cafeblog.hu/2012/12/16/hurra/), és mit ad isten, kiderült, hogy a kedves blogger kisorsolt a legjobb kommentelők között is egy szezámőrlőt. [vimeo TÖMÖRGYÖNYÖR MEGINT SORSOL from TÖMÖRGYÖNYÖR on Vimeo. nolink] Nos én így jutottam ehhez a hasznos kis japán szerkezethez! Mert ilyen az én szerencsém! Lehet, hogy tippmixet is kéne játszanom?

Annak ellenére, hogy benne vagyunk nyakig a karácsonyi süteményőrületben, higgyétek el nekem, van aki mézeskalácson és eltehetős linzerkarikán kívül mást is eszik. Ne adj isten nem lazacot vagy garnélarákot ebédel.
Mint például én mostan.
Elmondom, hogy mit ebédeltem a minap.
Amíg gyerek voltam, el nem tudtam képzelni, hogy van a csirkének jobb alkatrésze, mint a combja, persze kizárólagosan népélelmezési szempontokat figyelembe véve. Aztán ahogy lett két gyermekem, kiderült, hogy a legjobb a püspökfalat, nem véletlenül kapta a nevét. Közben az asszonykám nagy szerényen mindig csak a szárnyakat ette... oszt tessék: kiderült, hogy nem véletlenül a KFC-ben is kirántott csirkeszárny a favorit, hiszen a legjobb...  Szóval eljutottam oda, hogy számomra immár három legjobb része is van a csirkének, és ha figyelembe veszem, hogy most derült ki, hogy cukros vagyok (sajnos), akkor kénytelen kelletlen a csirkemell is beáll majd a sorba de panír nélkül.
Az jó, hogy a köretet tekintve a képen látható az egyik legnagyobb favorit, ezt hús nélkül is szeretem, és komplett vacsora számomra. Mindig olyan zöldségből készítem, ami éppen van. és persze csak wokban sül meg igazán!
A wokba olajat öntök, hagyom füstölésig hevülni. Ha úgy jön kedvem, hogy magvas fűszerrel akarom ízesíteni, akkor beledobok köményt, ánizsmagot vagy koriandert egészben, esetleg borsot, vagy csilipaprikát. Utána a durván megvágott vöröshagyma jön, majd a csíkokra vágott (Julienre mondaná a gasztronómus, de ide franciául nem illik és kínaiul nem tudom mondani) sárgarépa, vajretek meg zeller. hagyom, hogy az olajban gyorsan megpiruljon, fa lapátkával szétterítem a lemezedény szélén, hogy barnára pirulhasson. A végén adtam hozzá a kínai kelt és a belekevert kelkáposztát. Ezeket is csíkokra szeltem természetesen.
Amikor majdnem kész, jönnek a fűszerek hozzá: most került egy kevés kurkuma, curry, őrölt bors, és szójaszósz. Egy alapos keverés, lekapcsoltam a lángot és megsóztam. Azonnal tálaltam, és ettem...

Vége a szezonnak, leesett a hó, a tyúkhúr már elfagyott, legközelebb tavasszal, amikor jön a zöldéhség lesz alkalmad elkészíteni. És a sok-sok hegyekben álló karácsonyi kaja és elképesztő mennyiségű sütike között egy kis zöld...
Sajnálom, hogy későn próbáltam a tyúkhúrt, mert finom.
Ezt a salátát egy japán recept "ihlette", de azért nem írom, hogy melyik, mert mindenben alapanyagban különbözik, csak a metódus az.

Tehát: a tyúkhúrt leforrázod ha magyarul főzöl, de blansírozhatod is, ha gasztróul készíted. (Persze tisztítás után). Sózod, egy kevéske édesítőt tegyél hozzá (cukor, nádcukor, xukor, stívia, édeske, attól függően, hogy milyen csodában hiszel, csak egyet ne higgyél: hogy nem lesz 2013 tavasza, amikor elkészítheted a salátámat, hidd el, nem lesz világvége 2012. december 21-én). Adj hozzá egy csepp balzsamecetet, és három kanálka édes Malagát (na most megint az jön, amid otthon van: Garrone, Martini, sherry, édes rizsbor, Tokaji Aszú, nekem Malagám van a bárszekrény sarkában - csak az asszony meg ne tudja, hogy így pazarlom, amit négy éve hoztam neki ajándékba Malagából hazajövet, és bedörgölt belőle vagy két decit, persze vendégekkel együtt). No, még nincs kész, hanem adjál bele egy kevéske sötét szójaszószt, majd a végén megszórod valamilyen olajos maggal (én hántolt szotyit daráltam kávédarálón, de ezt el nem árulom senkinek, inkább azt mondom, hogy fenyőmaggal készítettem, az sokkal drágább és kulinárisabb, bár ízben nem lehet érezni, hogy melyiket használtad.)
Ezzel kész is.
Ugye nem egy ördöngösség? Ja, és eheted japánul is vagy kínaiul is:

Ez egy olyan recept, amit nagyon régóta szerettem volna elkészíteni! Valahol olvastam, hogy a kerekrépát csak Zalában és Vasban termesztik és fogyasztják, máshol nem ismerik. Természetesem elővettem a mindig nálam levő guglimat, s rákerestem, így aztán elég sokat megtudtam a dologról. A legörömtelibb találkozás azonban a gazdaboltban volt, ahol láttam magot, így az elmúlt nyáron próbaültetés volt. A terméssel nem vagyok teljesen megelégedve, de egy levesre elég lett...
A "termést" megpucoltam, és eltettem, ahogyan az egyik főzősoldalon láttam: Lereszeltem, ecetes vizet öntöttem rá, és passz. De ha lesz több, akkor mindenféle trükkel elő fogok állni...

A savanyú répa kész, most jön a leves!
Most előveszem legbűnbánóbb orcámat, és bevallom: nem igazán sikerült a leves. nem az ízével volt a baj, mert az olyan lett, amilyenre számítottam - nagyon finom -, hanem az állaga... majd utána kék járni, hogyan és miképp...
Mert az igazsághoz tartozik, hogy két receptet találtam, és azok nagyon egyeznek! Én viszont a metódus alapján "kudarcot" vallottam. Mert miről van szó?

Hozzávalók:
1 kg. savanyított répa, 20 deka füstölt húsos csont, 30 deka oldalas, fél kiló lapocka, egy evőkanál zsír, babérlevél, só, szemes bors, fél liter paradicsomlé, tejfel, liszt a habaráshoz.

Eddig minden oké. Akkor lássuk az eljárást, amit folyamatba helyeztem:
Húsokat felkockáztam. Nálam csak füstölt oldalas volt, meg lapocka, és a tarlórépa is kevesebb volt.

A zsíron meg kellett sütni a húsokat (kisütni a zsírját). Nos ez semmiség, hamarosan megpirultak a lapocka darabok.
Ezután a kinyomkodott répát hozzáadtam, felöntöttem a paradicsomlével,

majd még annyi vízzel, hogy ellepje. Sózás, babérlevél (3 db), szemes bors, és ment bele a füstölt oldalas.

A receptek azt írják, hogy "fedő alatt a húsok puhulásáig főztem", és ezzel nekem bajom van, illetve lett:
A hús puhulásához sokkal, de sokkal több idő kell, mint a répa megfövéséhez. Ezért az én levesemből szinte eltűnt a répa majdhogynem teljesen szétfőtt. Így aztán esztétikailag meg se közelíti azokat, amiket láttam, olvastam...

Én bizony ezt a levest sokkal inkább el tudom képzelni, hogy eleve főtt-füstölt oldalast használnak hozzá, és legközelebb ezt is fogom csinálni!

Miután megfőtt, habarással sűrítettem. (Estére az állaga egy jó sűrű főzelék lett...) :-)

Számomra az igazi céklaleves az, amit a lengyel hajószakácsok készítettek. Ez is afféle ahány ház, annyiféle recept, de ami a tuti: nem szabad ecettel savanyítani, azt rozskenyérből készült savanyú léből kell főzni. De hát nam főzőiskolában voltunk, és nem is autentikus lengyel vendéglőben, ezért ellestem néhány savanyítási trükköt is. Legjobban az tetszett, amikor cékla savanyúságból készítették...

Barszcz (ejtsd: barscs) ha lengyel, de borscs ha ukrán vagy orosz. E két utóbbi közt is vannak jelentős különbségek, mert ukrán szakácsét is ettem (nagyon finom volt) és egy Viktor Ivanov nevezetű orosz parancsnok is elkészítette, hogy:

- István most megmutatom, hogy milyen az igazi borscs.

Megmutatta. Ezáltal olyan helyzetbe kerültem, hogy tudom, mi van a rangsor végén, mit nem kell megfőznöm sosem! Szóval ez most az én legutóbbi céklalevesem:

Hozzávalók:

60-80 deka oldalas, két közepes cékla, egy negyed kicsi káposzta, egy birsalma, negyed kilónyi csicsóka, egy sárgarépa, só, bors, alma vagy borecet, bazsalikom és petrezselyemzöld.

A biztonság kedvéért előre félig megfőztem az oldalast, hogy jó puha legyen majd, ha összefőzöm.

Egy fazékban zsíron megdinszteltem a káposztát, majd hozzáadtam a céklát a sárgarépát, és a birsalmát. Jó negyed óra múlva felöntöttem a húslével, és beletettem az oldalast, hogy tovább főjjön. Amikor a hús már puha, és a többi alkatrész is, akkor adom hozzá a csicsókát, és lezárom. Amíg egy kicsit lehűl a forrásban levő leves, a csicsóka megfő. Kívül kicsit roppanós marad, belül viszont krémes, csudijó!

Tejfellel tálaltam. Ehető fehérje napon is, akkor kieszed a húst is, a maradékot tejföl nélkül keményítőnapon...

A receptet a 100 legjobb vegetárius étek c. füzetkében találta az asszonykám. Nem, nem vagyunk vegetáriánusok, de ma olyan leves kellett, ami a 90 napos diéta szempontjából semleges. Ma szénhidrátnapom van. Ja, a hír igaz, megint alacsony lettem (a súlyomhoz képest)... muszáj fogynom. Legalább annyit, hogy az optimális testmagasságom ne négy méter harminc centi legyen egy normális BMI értékhez.

Az asszonykám lekváros buktát készít, én meg ezt a levest. A káposzta közel zéró keményítővel és fehérjével bír, így aztán jöhet a mai napra levesnek.

Hozzávalók:
20 deka savanyú káposzta, 1 sárgarépa (ez nem igazán illik tésztanapon, de se rá fütty!), 1 gyökér, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, csipet őrölt kömény, kakukkfű, tárkony, kevéske olaj, só.

Először a hagymát zsíron megpároltam, a végén hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát és a többi fűszert. (Most képzeld el, hogy a kotta azt írja, hogy vizes olajon pároljam!) Kavargattam, kevergettem, felöntöttem vízzel, beletettem a káposztát, felforrt. Tizenöt perc múlva ment bele a sárgarépa és a fehérrépa, és készre főztem.

Azt mondja az irka, hogy a végén reszelhetsz bele kevéske füstölt sajtot, ettől nem lesz rossz íze. Ha nem vagy vega, tegyél bele füstölt húst is! Az asszony tejfölösen ette, én viszont sok-sok házi Erős Sólymot (Erős Pista is lehetnék, de inkább Sólyom...) tettem bele.

Hát én vagyok a hathúszas gyors, ha már ettél ilyet (ez csak abban az esetben igaz, ha nem ettél!) Szóval a kertünk tele van vele, és olvastam, hogy ehető vadnövény. Gugli, és láss csodát, illetve a Terebess honlapot, vannak receptek: leves, főzelék és saláta. Én ma a főzelékre vágytam, ezért annak álltam neki. Kimentem ide:

Leszedtem egy vájdlingnyit:

Természetesen előbb kiválogattam, majd megmostam. Válogatás, tépdesés közben rájöttem, hogy miért tyúkhúr a neve:

Nos azért, mert ha a szárát eltéped, akkor benne egy "húr", egy vastag rost van, ami nehezebben szakad. Ezért húr, a tyúk meg azért, mert azok szeretik (gondolom a nagy eszemmel, de ezt ne vedd be a néprajzos diplomamunkádba, tudod copy, paste, osztán itt a HVG-s újabb botrány...)

De mostan főzünk: szalonnát kockára vágtam (nagyjából 69,8 grammot), megolvasztottam, majd a durvára vágott tyúkhúrt beledobtam. Pillanatok alatt összeesik. Sóztam, reszeltem rá egy negyed szerecsendiót. Húsz percet pároltam, majd felengedtem vízzel (bár a recept bort is ad alternatívaként, most a tiszta ízre voltam kíváncsi). Negyed órát főztem, majd tejfellel behabartam. Amíg főtt, olíva olajon diót pirítottam, és megszórtam vele a tetejét.

Méltó módon illeszkedik a spenót, mángold, csalánfőzelék sorba! Jó étvágyat kívánok!

Mostanában az az elhatározásunk, hogy igyekszünk keveset vásárolni a főzéshez, ami van, azt használjuk. Nos, a kertben van még elképesztő nagyságú karalábém:

Megmondom az őszintét, hogy kicsit ódzkodtam tőle, már azt gondoltam, hogy megy a komposztba, mert biztosan nagyon fás. De azért nekiálltam, megtisztítottam és láss csodát: puha, mint a vaj, egyszerűen nem hittem a szememnek, meg a késemnek... Hát mi legyen belőle? Hamar döntöttem: főzelék.

Megtisztítottam, igyekeztem egyforma kockákra darabolni. Egy negyed vajon megdinszteltem egy csokor petrezselyemzöldet, majd beledobtam a karalábét. Együtt dinszteltem, majd adtam hozzá egy kevés házi zöldségkrémet és felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje. Közben egy kétdecis főzőtejszínből kivettem három kanállal, ebbe egy tojássárgáját tettem, és elkevertem. Amikor a karalábé majdnem kész volt, sóztam, borsoztam, és adtam hozzá kurkumát. Ekkor a tejszínt belekevertem, hagytam, hogy rottyanjon egyet és levettem a tűzről. Félretettem, hagytam, hogy hűljön egy keveset, végül elkevertem benne a tojásos tejszínt. Amikor elkészült, akkor friss bazsalikomot szórtam bele, elkevertem, és tálaltam. Hát én ilyen finom főzeléket régen ettem!

Aznap vettünk sertészsírt és csirkemájat. A zsírt felolvasztottam, és abban megsütöttem az összest májat. Ebből tettem a karalábéfőzelékre. A májas zsír pedig finom kenyérre való kenhetőség...