Nagyon régen főztem pacallevest, pedig igencsak a fogamra való étek! A múltkor megláttam a hentespulton a felcsíkozott pacalt, nem álltam meg, hogy ne vegyek egy félkilónyit. A lehet egy kicsit több kérdésre bólintottam, így hatvanöt dekából főztem.
Szokás szerint előbb gugli.
Most a lengyel változatot, a flakit szerettem volna megcsinálni, de nem volt minden hozzávaló itthon, így maradt az erdélyi-román leves a ciorba de burta. Az is igaz, hogy szerettem volna úgy elkészíteni, mint azt Constantában szokás, de ahhoz meg nem volt borjúláb (de még a helyettesítője, a sertésköröm sem).
Így a tejfölös, tárkonyecetes változatot főztem meg.
A pacalt feltettem főni, egy óra múlva leöntöttem róla a vizet. Újabb egy óra, és a víz megint ment ki. Csak a harmadik alkalommal adtam hozzá nagyjából egy kilónyi csontot. Egy nagy fej hagymát kockára vágtam, és olajon feltettem dinsztelni, majd hozzáadtam a gyufaszálnyira (julienre) vágott zöldségeket: két sárgarépát, egy fehérrépát, egy negyed zellert. Megdinszteltem, és rászűrtem a csontlevet, hozzátettem a pacalt, és egy órán keresztül főztem. Negyed órával a vége előtt sóztam, borsoztam, és adtam hozzá a tárkonyecetet. Amikor elkészült, elkevertem két tojássárgáját egy tejföllel, majd óvatosan hozzáadtam a leveshez. Tálaláskor egy fél cseresznyepaprikát és pár karika erős paprikát is tettem rá.
